Kezdőlap arrow GYIK

Ablak Gyik
Miért fontos az ablak?
Az ablakok nem csak a ház esztétikumát adják de jelentős szerepe van a költségek terén is. A műanyag nyílászárók megjelenésével vált ez a kérdés kiemelkedően fontossá. Ezek az ablakok ugyanis már sokkal jobban megfelelnek a mai feltételeknek. A külső zajok kiszűrése, a korlátozott energiahordozók, a biztonságra való törekvés az épületek értékének megőrzése, illetve annak növelése, tette a ház jelentős elemévé az ablakot. A megfelelő ablak kiválasztásával fűtés költségeinket tudjuk csökkenteni. A régebbi üvegezésű ablakoknál a mai ablakok már jóval korszerűbb technikákkal készülnek, így nagyobb védelmet nyújtanak mind a meleg illetve a hideg ellen is.

Mi a műanyag ablakok előnye?
A kiváló hőszigetelés mellett a műanyagok előnye, hogy felhasználásukhoz méretre szabhatók, így az ablakok méretei igény szerint alakítható. Itt valóban fennáll a "könnyen ápolható" fogalma. A kifogástalan, selymesen matt felület természetesen sokkal kevésbé veszi fel a száraz, nedves, vagy agresszív piszkot, mint egy repedezett mázolás. Normális körülmények között, a szokásos ápoláshoz elég egy enyhe tisztítószer.


Miből is vannak ezek az ablakok?

A kaucsukból nyert kemény műanyagtól elkezdve az újra feldolgozott és tömeg műanyagokon keresztül számos fajtájuk létezik. A különböző speciális felhasználási területek pedig egészen különleges műanyag fajtákat fejlesztettek ki.

Vannak tehát eltérések a műanyag ablakok között?
Igen. Habár a szak avatatlan szemeket a teljesen hasonló külső megjelenés megtévesztheti, ezek az ablakok a belső szerkezetüket és anyagukat tekintve teljesen eltérőek. Minden ablaknak más a stabilitása, tartóssága, más szigetelő anyagokkal készülnek, más vasalatokat használnak. Fontos megjegyezni azonban, hogy nem csak az ablakok típusaiban vannak eltérések, de nagyon fontos azok beépítése, szakszerű rögzítése is.

A műanyag ablakok anyagai eltérnek egymástól?
IGEN. Éppen a műanyagoknál nagyon fontos, hogy már minimális eltérések is igen jelentős minőségbeli eltéréseket eredményezhetnek. Nagyon fontos tehát, hogy a gyártás folyamán milyen alap és segédanyagokat használnak fel a gyártók.

Mit jelent az ablaknál az ütésállóság?
A műanyag ablakokat az alapanyaguk szilárdsága, minősége alapján, három osztályba sorolják.
- normálisan ütésálló,
- fokozottan ütésálló
- rendkívül ütésálló.

Ezek a besorolások, osztályzások mutatják meg, hogy egy ablak mennyire masszív, hogyan viselkedik hidegben, illetve melegben.

A műanyag ablakokra miért mondják, hogy állékonyabbak?

Mint azt már eddig is kifejtettük, nagyon fontos, hogy pontosan milyen anyagból készülnek az ablakok. Ám ami még szintén jelentős eltérést mutat a fa és a műanyag ablakoknál, az a műanyagban található fémmerevítés. Ez adja az ablak állékonyságát. Ennek köszönhető, hogy sem a beépítés alatt, sem utána nem deformálódik, nem változtatja alakját. Ez által is növekszik a hang és hő szigetelése, illetve kiválóan ellen ál a csapadéknak, és a légáramlatoknak.

Több helyen is lehet olvasni az ablak szabványokról, de mit is takar ez pontosan!
Mint a világon mindent az ablak gyártást és beépítést is szabályokban rögzítik tehát szabványosítják. Egészen a felhasznált alap és segédanyagoktól kezdve, a profilok tulajdonságán át a beépítésig mindent rögzítenek. Szabványok rögzítik a következő tényezőket:

•    az anyagot
•    az ütésállékonyságot
•    a fényállóságot
•    a hőállóságot
•    a csapóeső állékonyságot
•    a statikát
•    a tömítéseket
•    az üvegbeépítést
•    a hővédelmet
•    a zajvédelmet
•    a hézagtömítést
•    a karbantartást

Mit érdemes tudni a szellőztetésről télidőben?

Legokosabban akkor cselekszik az ember, ha inkább többször rövidebb időre nyitja ki az ablakot, és szellőztet, ez alatt az idő alatt ugyanis kevésbé hűl ki a szoba. Fontos elmondani, hogy azokban a panellakásokban ahol már megtörtént a fűtés korszerűsítés, célszerű erre az időre kikapcsolni a fűtést. Miután az ablakot becsuktuk pár perccel később érdemes csak visszakapcsolni, mert az érzékelő annyira jól reagál a változásokra, hogy azonnal jelzi a hideget, és sokkal intenzívebben kezd el fűteni.

Műanyag ablakoknál is van páralecsapódás?
A belső meleg levegő, amely még párát is tartalmaz, a jóval hidegebb üveg felületen lecsapódhat ettől keletkezik a pára az ablaküvegen. Ez ellen gyakori szellőztetéssel vagy légbevezetők beépítésével lehet védekezni.

Milyen fóliás ablakok kaphatóak?
Alapvetően a műanyag ablakok fehér színűek. Felmerült azonban az igény, hogy ezek az ablakok hasonlítsanak fa elődjeikre, ezért készülnek különböző fóliázott típusok. Az aranytölgytől egészen a fenyő mintázatú és színű ablakokig számos fajtával találkozhatunk. Ezek lehetnek egyik vagy akár mind két oldalon fóliázottak. Természetesen ezeknek felára van. A természetességen kívül más igények is felmerültek, így már nem csak fa erezetes ablakok, de szinte minden féle színű ablak kapható.

A műanyag ablak jobban ellenáll a betörésnek?
Akár milyen szilárdak és masszívak is az ablakok, az üveget mindig be lehet törni. Erre vannak különleges vastag üvegek, vagy drótmerevítésű üvegek, vagy speciális fóliával ellátottak.

Mi történik a műanyag ablakokkal, ha tűz üt ki?
Ez egy nagyon érdekes kérdés. A fa ablakokkal szemben a műanyag ablakok jobban ellenállnak a tűzben. Alapanyaguk ugyanis nehezen éghető műanyag. Magában nem ég, jó szigetelésének köszönhetően elzárja a levegő útját, ami táplálná a tüzet, gyújtó forrás nélkül pedig elalszik a tűz.

Az ablak működése?
Vannak ugyan fix ablakok, amik nem nyílnak, de az ablakok alapvetően nyíló-bukó funkciót látnak el. Vasalataiknak köszönhetően ezek a legstabilabbak. Vannak csak nyíló vagy csak bukó ablakok is.

Hogyan érdemes az ablakot megosztani?
Nagyon fontos, hogy az ablakokat első sorban azért használjuk, hogy fény jöjjön be rajtuk, ezért a túl kicsi nyílásokat nem javasolunk kialakítani. Ugyan akkor a hatalmas felületekkel is vigyázni kell. Ezek azonban már jobban kezelhetőek, hisz a nagy felületeknél már lehet különféle méretű ablakok összeépítésével variálni, úgy hogy biztonságosan lehessen üzemeltetni a nyíló és nyíló-bukó ablakszárnyakat. Ha alap estekről beszélünk akkor a 150-170 cm magas ablakoknál olyan 100-1200 cm-ig javasoljuk az egyszárnyú és a fölött a kétszárnyú ablak alkalmazását. 240 cm feletti szélesség esetén már nem javasolt egy nyílászárót gyártani ilyenkor több szerkezet sorolását szoktuk alkalmazni.

Mi az előnye a redőnynek?
A redőnyök elsődleges célja az árnyékolás. Sokan szeretnek teljes sötétségben aludni, vagy megóvni a virágaikat az erős napfénytől. Ilyen esetekben célszerű redőnyt rendelni. A redőnyök másodlagos funkciója lehet a biztonság. Hisz megnehezíti az ablakon keresztül történő bejutást. Ami még a redőny javára írható az a hő és hang szigetelés. Minden esetben egy plusz réteget képez, így jelentősen javíthatja a nyílászáróknál a hő és hang szigetelést is.

Felhasználhatunk egy ép fakeretet a renoválásnál?
Célszerű átgondolni, hogy a meglévő keret milyen állapotban van. Hiába teszünk ugyanis egy kiváló hőszigetelésű és állapotú ablakot a nyílásba ha a meglévő tok elöregedett rosszul szigetel.

Mennyi időt vesz igénybe, hogy régi ablakainkat újra cseréljük?
Alapvetően maga az ablakok cseréje nem egy hosszadalmas művelet. Egy nagyobb panel lakás esetében, de egy normál méretű kertes háznál is elvégezhető egyetlen nap alatt. Azonban, ha könyöklő és párkány csere is van, akkor jelentősen függ az egyébb munkáktól. A belső könyöklőket ugyanis célszerű festés után feltenni. A külső párkányokat pedig a ház szigetelése és vagy festése után. A redőnyöket minden esetben a már beépített nyílászárókra mérjük fel és csak ezt követően gyártatjuk le, tehát az az ablak beépítést követően történik, szintén 1 nap alatt elvégezhető.

Télen is lehet ablakot beépíteni?
Igen .Téli időszakban -10 C°-os külső hőmérsékletig lehet biztosan elvégezni a munkát mert ez alatt a téli pur hab sem szilárdul meg. Szobánként haladva a beépítéssel pedig a lakás nem hül ki.

Marad kosz az ablakcsere után?
Igen,ez egy elkerülhetetlen velejárója ami után a por stb. miatt jócskán marad takarítani való . Mindenképp jelentősen csökkenthetjük ha a munka megkezdése előtt letakarunk,lefóliázunk amit lehet.

Számítandó-e felár a színes ablakoknál?
Igen. Minden esetben profiltól függően kell számolni színfelárat külső és belső oldalra is.

Mit tartalmaz egy műanyag ablak, ajtó ára ?
A komplett tokszerkezet árát,üveggel a nyílászárókhoz tartozó vasalattal (zárral). Az adott ablak,ajtó ára nem tartalmazza a kiegészítők párkányok,takarólécek,redőnyök stb. árát valamint a munkadíjat mert ezek csak részletes igényfelmérés után határozhatóak meg.

Hogyan kaphat pontos ajánlatot?
Irodánkba, vagy a helyszínen találkozva, meg tudjuk beszélni milyen elvárásai, elképzelései vannak, hogy ezek alapján, egy részletes és személyre szabott pontos ajánlathoz jusson. Az ajánlat elkészítése az irodában  készül tapasztalt szakértő kollégáink felmérése alapján, és a rögzített igények szerint. Az elkészült ajánlatot irodánkban adjuk át személyesen , hogy az esetleges kérdéseket meg tudjuk válaszolni, illetve az idő közben felmerült változtatásokat, pontosításokat az ajánlatban is fel tudjuk tüntetni.

Előleg is kell megrendelés esetén?
Igen 50% az előleg megrendeléskor, az írásos szerződés alapján, majd a termék készrejeletésekkor a beépítést megelőzően a fennmaradó 50% fizetendő, ezzel egy időben egyeztetjük a beépítés időpontját is.

Mi a garancia a teljesítésre?
A vállalkozó által vállalt Teljesítési Garancia más néven Kötbér. Az egyértelműen a vállalkozó vagy gyártó hibájából eredő késedelmes teljesítés esetén a teljes bruttó vállalási érték 1%-a minden késedelemmel megkezdett hétre, de max. a teljes bruttó díj 10%-ig terjed.

Díjmentes-e a felmérés?
Igen. Cégünk felelősséget vállal a helyszínen felvett adatok helyességéért és a kivitelezés igények szerinti megvalósításáért. Az ön feladata a megfelelő nézetű kialakítás, nyitásirányok, db-számokl ellenőrzése az esetleges rajzos ábrákon.

Van-e lehetőség módosításra?
A szerződést kérjük minden esetben körültekintően olvassa el, mert a gyártásba helyezett termékeket módosítani nem áll módunkban.

Hogyan zajlik az átadás?
A termékek beépítésekor jegyzőkönyv készül, melyet a Megrendelő aláírásával elfogad. Ezért kérjük, hogy a termék átvételekkor legyenek körültekintőek. Kollégáink minden észlelt hibát, kifogást rögzítenek melyet a helyszínen nem tudnak orvosolni.A rögzített hibákat, kifogásokat haladéktalanul orvosoljuk.

Külső-belső párkányt és takarólécet is szerelnek az ablakokhoz?
Igen, A szükséges kiegészítőkről minden esetben tájékoztatjuk a vevőt megrendelés előtt hogy minél szakszerűbb és teljesebb körű szolgáltatást tudjunk nyújtani. Ehhez hozzá tartoznak a könyöklők és párkányok is.

A régi redőnyömet vissza tudják szerelni az újonnan beépített nyílászáróra?
Amennyiben a régi redőny állapota ezt engedi és a mérete megfelel abban az esetben megegyezés szerint vissza szerelhető,de ezt csak a helyszínen tudjuk megállapítani.

Mivel rögzítik a beépített ablakokat?
Szakszerű beépítés esetén tokon keresztül csavarokkal vagy rögzítő fülekkel melynek ideális távolsága egymástól kb 70 cm. Ezután történik a szerelési hézagok tömítése pur habbal.

Beépítéssel vagy a nélkül kérjem az ablakcserét?

Javasoljuk hogy beépítéssel hogy szakszerűen legyen elvégezve a munka. Garanciát csak az általunk beépített műanyag nyílászárókra vállalunk.

Nem fog besárgulni a fehér színű műanyag ablak a naptól?

Nem mert UV stabil alapanyagból készül minden nyílászárónk.

Szükséges valamilyen fajta szellőző a műanyag nyílászárókhoz?
Igen mivel a legfelső légzárási kategóriába tartoznak. Szigorú előírás(Gázművek,Kéményseprők) minden nyílt égésterű gázkészülékhez HIGRO SZABÁLYOZÁSÚ SZELLŐZŐ beépítése ami állandó és automata szellőzéssel biztosítja a friss levegő beáramlását. Ezen kívül minden helységbe javasolt legalább egy résszellőzővel ellátott ablak vagy erős páralecsapódás esetén higro szab. szellőző beépítése,a későbbiekben történő esetleges penészesedés elkerülésére.

Az ablakcserét a lakásfelújítás melyik fázisában kell elvégezni?
Bontásos ablakcsere esetén, az új ablakokat,nyílászárókat az első fázisban kell elvégezni(utánna belső javítás+festés).Panellakások esetén teljesen mindegy mivel itt a spaletta, festés nem sérül. Új beépítés esetén az ablakokat előre kialakított vakolatlan falnyílásba szereljük be.

Szállítást vállalnak-e?
Kérésére a nyílászárókat kiszállítjuk, és a kibontottakat elszállítjuk, ezt kérjük előre jelezzék.

A nem szabvány méretű műanyag ablakok milyen felárral készülnek?
Felár nélkül gyártunk minden megrendelt műanyag ablakot,nyílászárót.

Mennyibe kerül egy átlagos ablak, nyílászáró csere?
Nincs átlagos ár. Minden esetben részletes,pontos igényfelmérés szükséges a pontos kalkulációhoz,ajánlathoz.

Tartanak raktárkészletet?
Minden nyílászárót méretre gyártunk kizárólag megrendelésre.

Milyen határidővel vállalnak munkát?
Jelenleg megrendeléstől számítva 3-5 hetes átfutással fehér színű ablakok esetében, a szines nyílászárók esetében 4-6 hetes átfutással.

Egyedi méretű ablak, ajtó gyártását vállalják?
Igen.Kizárólag egyedi méretű nyílászárók gyártásával,forgalmazásával foglalkozunk.
 

 
Mi a megoldás vitás helyzetben?

 A vita rendezése elsősorban békés úton történik a Megrendelő és Vállalkozó helyi vezető beosztású képviselője, az Irodavezető között, az összes tény őszinte feltárásával és a bizonyítékok bemutatásával, valamint Az Udirea Kft Általános Szerződési Feltételei figyelembe vételével. Megállapodás hiányában a felek jegyzőkönyvben rögzített információk alapján az alábbi szervezetektől kérhetnek független állásfoglalást: ÉMI Kht. helyi Békéltető Testület, Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság.

 
Mi történik akkor, ha csúszik a teljesítés határideje?

 A Vállalkozó által vállalt, és egyértelműen bizonyíthatóan a Vállalkozó és/vagy a Gyártó hibájából eredő késedelmes teljesítés esetén a Megrendelőt kötbér illeti meg. A Kötbért mértéke a teljes bruttó vállalkozói díj 1%-a minden megkezdett hétre vonatkozóan, de maximum a teljes bruttó vállalási érték 10%-áig terjed. (Lásd még: Teljesítési garancia, kötbér). Ettől magasabb, eltérő igény esetén a Vállalkozó, a vállalkozás jogi képviselőjének, Dr. Pajtók Gábor ügyvédi irodának adja át az ügyet, melynek következménye egy hosszadalmas (több hónapos vagy több éves) bírósági peres eljárás vagy peren kívüli megegyezés. Sajnos ez idő alatt nem születik megoldás, csak az ügymenet lezárását követő megállapodott módon és határidőn belül.

 
Hogy zajlik a beszerelés?

 A Vállalkozó köteles megóvni a munkaterületet és közvetlen környezetében található berendezési tárgyakat és egyéb ingóságokat munkavégzés során. Káresemény esetén a Vállalkozó köteles helyszíni jegyzőkönyvet felvenni. A munkavégzés, főként bontás során előre nem látható események (külső falsík sérülése, falszakadás, áthidaló beépítés) befolyásolhatják a végső vállalási árat, a kivitelezés módját és határidejét. A nem várt események megoldási javaslata a helyszínen egyeztethető a kivitelezést végző személlyel illetve felettesével szóban vagy jegyzőkönyvezve.

 
Mi a Megrendelő teendője?

 A munkavégzés helyszínének, azaz a munkaterület biztosítása a megrendelő feladata: parkolási engedély, gyalogjárda elkerítése, parkoló lezárása a munkaterület környezetében a munkavégzés időtartamára. Pontatlan intézkedés esetén (pl. parkoló autók a munkaterület alatt) a Vállalkozó megtagadhatja a munkavégzést, ekkor a Vállalkozó új időpontot tűz ki, és Megrendelő köteles a Vállalkozó kiesett jövedelmének megfizetésére, mely max. 20.000-Ft/nap+áfa.

 
Mi történik, ha csúszik az építkezés, felújítás?

 A Vállalkozó a szóbeli vagy írásos készrejelentésétől számított 1 hónapig akkor tárolja díjmentesen a megrendelt árut, ha a Megrendelő a megadott határidőn megfizette szerződés teljes fennmaradó értékét. Ettől eltérő esetben a Megrendelő köteles 1.000.-Ft/nap+áfa tárolási díjat megfizetni a végszámlában a Vállalkozó részére.

 
Mi történik átvételkor?

A megrendelt termékek átadásakor a Vállalkozó jegyzőkönyvet vesz fel, melyet a Megrendelő aláírásával elfogad. A termékek a termék profilvédő fóliáján kívül más csomagolást nem tartalmaz, ezért kérjük, hogy még a termék vagy az elkészült munka átvételekor legyenek figyelmesek. Még a helyszínen jelezzék az esetleges hiányosságokat, hibákat, melyet a Vállalkozó köteles átadás-átvételi jegyzőkönyv formájában rögzíteni és eljárni az ügyben.

 
Mi a garancia a teljesítésre?

 A Vállalkozó által vállalt Teljesítési Garancia, azaz Kötbér. Az egyértelműen bizonyíthatóan a Vállalkozó és/vagy a Gyártó hibájából eredő késedelmes teljesítés esetén a Megrendelőt kötbér illeti meg. A Kötbért mértéke a teljes bruttó vállalkozói díj 1%-a minden teljesítési késedelemmel megkezdett hétre vonatkozóan, de maximum a teljes bruttó vállalási érték 10%-áig terjed.

 
Hogyan módosíthat?

 A megrendelt termékek gyártásba adást követően nem módosíthatók, ezért kérjük, hogy még aláírás előtt ellenőrizzék az adatok helyességét. A módosítandó tételt a Vállalkozó külön megrendelésként kezeli, az arra vonatkozó feltételek és határidő szerint.

 
Hogy történik a megrendelés?
Írásos szerződés alapján, és a befizetett vállalkozói díjrész (foglaló) összegének felhasználásával a Vállalkozó megrendeli a termékek legyártását.
 
Díjmentes-e a felmérés?

Igen. Cégünk felelősséget vállal a helyszínen felvett adatok helyességéért és a kivitelezés igények szerinti megvalósításáért. Az Ön feladata a megfelelő nézetű kialakítás, nyitásirányok, db-számok ellenőrzése az esetleges rajzos ábrákon.

 
Mi alapján juthat részletes ajánlathoz?

 Egy személyes beszélgetés során megismerjük és rögzítjük elképzelését, és elvárásait azért, hogy ezek alapján személyre szabott ajánlathoz, azaz konkrét megoldáshoz jusson. Az ajánlat elkészítése az irodában történik, az Ön valós elképzelése, és a tapasztalt szakértő munkatársunk által helyszínen felvett műszaki adatok alapján. Az Ön igényeinek megfelelően elkészült ajánlatot, az Ön által igényelt szolgáltatások feltüntetésével együtt, személyesen adjuk át az irodában, vagy az irodán kívül egy előre egyeztetett helyszínen és időpontban.

 
Mit tartalmaz az egységár?

Mit tartalmaz az egységár? Az egységárak, telephelyi árak a megadott műszaki tartalommal, a helyszínre szállítás díja, a beépítéshez szükséges segédanyagok és a beépítés díjai nélkül. Számszaki hibából eredő félreértések esetén az egységárak és a megrendelt tételszámok az irányadók.