A NYÍLÁSZÁRÓK FEJLŐDÉSE
A nyílászárók fejlődése mindig a velük szemben támasztott igényeikből származnak. A régi nyílászárók nem voltak mértani pontossággal megtervezve, mégis megvoltak a maguk előnyei, melyeket, ma már lehet, hogy hátránynak tekintenénk.
És, hogy honnan is indult?
Nomád, vándorló őseink idejében a sátrak nyílásait állatbőrrel, vászonajtóval fedték be, mely leginkább a szél áthaladását akadályozta.
A kunyhók esetében már farudakból összekötözött rácsszerű faajtókat használtak, mely a vadállatokat, betolakodó embereket távol tartotta.
Az építési fejlődésének köszönhetően a földházak, faházak esetében szintén faajtó volt, mely nem zárt tökéletesen, így a réseket próbálták növényi szárkötegekkel, egyebekkel tömíteni.
A régi kővárak esetében is faajtók voltak, melyeket már vasalatokkal merevítettek, még ezek a nyílászárók sem zártak tökéletesen, de a hideg elleni védekezést a hidegebb helyiségektől való zsilipeléssel, és állandó tűz égetésével oldották meg.
A középkortól már kezdett kialakulni az építés iránti igényesség, ebben a korban már találhatunk küszöbbel és egy záródási felülettel készülő ajtókat, ami azt jelenti, hogy az ajtó nekizáródik a fogadó rész egy síkjának. A fogadó rész általában befalazott kőkeret, vagy fakeret volt.
Ennek a fakeretnek az elvén fejlődött ki az un. pallótokos ajtó. Persze a réseket takarólécek zárták le. Az ablakoknál is alkalmazták ezt a fajta technikát, az üvegezett rész befelé nyílt, a faspaletta kifelé. Később a hőszigetelési igények növekedésével kifelé is már üvegezett ablak nyílt.
|
|
Történelem